Thana

Tárgy: Thana Csüt. Júl. 18, 2013 1:51 pm

Név: Thana
Kor: 8
Nem: lány
Kinézet: Milyen is egy nyolc éves kislány? Kicsi, törékeny és szerfelett kíváncsi. Ezek többé-kevésbé tehát róla is elmondhatóak, habár egy aprócskát kisebb a többieknél, de valamelyest már tűri a nehezebb körülményeket, lábai többet bírnak, hiszen erősebbek is a sok gyaloglástól és futástól. Ettől ugyan még nem lép akkorát, mint egy felnőtt és nem is gyorsabb, viszont ki tudja nem-e bír legalább ugyanannyit kutyagolni, ha megvolt a kiadós reggeli is? Ami pedig érdekesebb vonásait illeti, sokban üt nővérére Lilithre még úgy is, hogy szemei sötétebb, vörös, haja pedig valamiféle enyhe zöld, nem pedig ezüstös árnyalattal rendelkezik. Ruhája is sokkalta egyszerűbb és szellősebb, elvégre a forróságot ő sem igazán kedveli, még ha a fürdővíz hőmérséklete egy cseppet sem számít neki. Nyakától fenékig egy heg húzódik, valamint található szintén egy-egy szúrás okozta heg vállainál is. Ez utóbbiak könnyebben észrevehetők, mivel hogy nyakát haja hátul eltakarja, ám ezek már lassan eltűnőben vannak. Ujján egy gyűrűt visel, melyet nem tud ugyan levenni, de még nem is próbálta.
Jellem: Thana egy intelligens, ha jelenleg nem is kifejezetten tapasztalt lány, nyitott fantáziával és ennek hála alkalmanként jó logikai következtetésekkel megáldva. Persze, mindez nem feltétlenül úgy is nyilvánul meg mint ahogy egy felnőtt esetében, viszont elmondható, hogy az utóbbi hónapok eseményeinek hála, a maga módján így is sokkal több megfontoltsággal és felelősségérzettel rendelkezik (no meg idegzettel), mint egyes felnőttek. Ugyan túlnyomórészt jó és persze játékos közérzet jellemzi, ugyanígy továbbra is hajlamos a szorongásra és aggodalomra, leginkább nővérével kapcsolatban, ki nem mellesleg kizárólagos oka annak, hogy elszökött otthonról és oly dolgokba keveredett, melyek egy jóval többet gondolkodó lánnyá formálták, mint amilyen azelőtt volt. Néha ugyan magában beszél, de az ő korában az ilyesmit nem szokás komolyan venni.
Kaszt: mágus (támogató)
Felszerelés:

Felszerelés:

Képességek:

Képességek:

Történet: Visszatekintve, szinte már egy egészen más világból származik, nem tényként, sokkal inkább képletes hasonlításképpen. A messzi északon mindenki meleg ruhát hord, nehezebben teremti meg az ételt és a hideg megedzi őket. Ám akik összetartanak, felülkerekednek kisközösségek korlátain, azokra sokkal jobb sors vár. Réges régen, számos északlakó közösség egyesült egyetlen nagyobb törzsbe, s egy arra alkalmas helyen várost építettek maguknak, kemény munkával és egymásért kiállással azonban megkaparintották maguknak észak kincseit, melyekhez távoli országok és városok azelőtt nehezen jutottak hozzá. Ők pedig megvetették lábukat, bőséggel megrakott karavánjaik majd arannyal és messzeföldi árukkal tértek haza, a város pedig nőtt, magához vonzva és beolvasztva a jobb életre vágyó közösségeket, az emberek között fivéri kötelékek alakultak, mindenkinek megvolt a jussa, legyen halász, vadász, kézműves vagy ékkőgyűjtő. A szegénység pedig tabu fogalommá vált, eltűnt a múlt fagyos éjszakáiba. Ilyen az ottani világ, ahol nem sorsba zárva nevelték, hanem arra buzdítva, hogy mikor aztán eljön az ő ideje, dönthessen saját végzete felett, ismerve a világ nehézségeit.
Az ő számára azonban nem feltétlenül saját álmai voltak az irányadók, sokkal inkább nővére álmai foglalkoztatták gondolatait. Hiszen ő volt egyetlen testvére, valakit akit kezdetektől fogva mindenki másnál jobban ismert és szeretett, nélküle el sem tudta képzelni, milyen volna az élet. Érte tanult, érte akart többet megtudni a falakon kívüli zord világról, mely őt annyira vonzotta. Olyan volt ugyan mint akármilyen más gyermek, ő azért Lilith helyett is aggódott miatta, jobban érdekelte tudni hogy milyen dolgok lehetnek nővére számára veszélyesek, mint mondjuk a játék, melyet egyébként soha nem vetett meg. Tapasztalatokra ugyan nem sikerült szert tennie, felkészültségre ellensben sokkal inkább, hiszen tudta hogy nővére előbb vagy utóbb, de inkább előbb el fog menni... s ő érezte, hogy követni akarja, akár ideje korán is. Mikor eljött a búcsúzás, nővérétől egy nyakláncot kapott ajándékba, hogy ne felejtse el. Ő azonban nem intett neki búcsút, csak egykedvűen nézte míg a kavargó fehérség magába nem nyelte. Néhány szorgos nap múlva felkészült maga is, nem volt hajlandó tíz évet várni még arra hogy ő is utána mehessen, addig bármi történhetett volna vele és ő nem lehetett mellette, hogy segítségére legyen. Elment hát, étellel és itallal rakva meg utazózsákját, s egy napkövet magához véve elindult délnek, saját feje után.

Így hát egy olyan világba került, melytől mindeddig csak olvasott és hallott, sőt, talán tóvább is tehette volna, ha nem szánja el magát a titkon távozás mellett. Csak ő, egy szalmakalap és egy nagy zsák, mely minduntalan megnehezítette vállait, s akadályozta lépteit az úton, majd a forró úttalan kopár vidékeken keresztül. Ugyan volt meleg ruhája is, amikor azonban maga mögött hagyta az észak világát, feleslegessé vált és ételre csserélte. Persze, az ennivaló lassan fogyott, s az egyre melegebb ivóvíz is lassan több kellemetlenséget okozott neki, mint frissítőt. Meggondolatlanul viselkedett, anélkül úgy indult el hogy többet megtudott volna úticéljáról, nem is beszélve arról hogy merre kellett keresnie. Nem talált élő embert, csak temérdek port, köveket és sziklákat akármerre is ment. Reménytelenül eltévedte, igaz, efelől semmi kétsége nem volt már akkor mikor az első hajnal odakint érte. S azóta csak egy dolgot tehetett: továbbmenni, bármerre is járt a nővére ő tudta, hogy ha megáll és vár, abból csak rossz dolog sülhet el. Ám nem szokott hozzá ekkora távolságokhoz és egyedülléthez, a napok keservesen teltek és semmi kilátás nem volt arra, hogy valaha is eléri célját. Forró vidék volt, sokkalta mint amit azelőtt valaha is tapasztalt, visszafordulni azonban nem volt hajlandó, ha valahol menedéket találhatott a hőség elől az csakis előtte kellett hogy legyen, túl makacs volt Lilith megtalálása érdekében, az észérvek számára nem igazán jelentettek akkor semmit.
Ő pedig egyre lassabban haladt előre, egyre gyakrabban és tovább pihent meg és akarata egyre inkább kezdte megadni magát, korábbi elszántsága ellenére. Nem volt elég idős ehhez, egy hozzá hasonlónak nem szabadott volna ilyesmire vállalkoznia, sem testileg, sem pedig lelkileg nem állt készen. Ennek pedig ez volt az eredménye, hogy a kilátástalanságot megismerve száraz könnyekkel botorkált tovább. A kihalt vidéken egy távoli sziklacsoport felé tartott, gyermeki álmokkal remélve hogy ott hűs tó és ízletes ennivalók fognak várni rá, s bár igaza nem lett, valami ott mégis másnak bizonyult annál, mint amire ő vagy éppen egy racionálisabb gondolkodású felnőtt számított volna. Elhaladt feje felett az égen a nap, lement, majd az éjszaka után ismét feljött nyugaton, s ahogy szemeit dörgölve felnézett maga elé, meglátta azt mit korábban sziklarengetegnek vélt.

Kövek voltak ugyan, komor szürke kövek a barna árnyalatok uralta tájon, de nem tartoztak oda. Lerombolt városfal omladozó maradványai voltak, mögötte rég elhagyatott házak fekete ablak- és ajtónyílásai néztek vissza rá, messze pedig valami olyan hatalmas építmény emelkedett ki közűlük, melyhez hasonlót azelőtt még soha nem látott. Különös város volt, a kihalt utcák komorak, nyugtalanítóak ám ugyanakkor izgalmat korbácsolóak. Nem ilyesmire számított, nem arra hogy ő maga egyedül olyasmit fedez fel melyről még soha azelőtt nem hallott, a hőség kínzása egyszerűen otthagyta és kalandvágytól űzve felfedezőútra indult a kő és por között. Hiába talált mindössze pusztuló házakat, törött cserepeket és kiszáradt fákat, a látvány egyszerűen lenyűgözte és mind beljebb vonzotta a vén város szíve felé. Végül egy gödörnél állapodott meg egy tér közepén, s ahogy szemügyre vette, hamar kiderült hogy nem is egy gödör volt, hanem egy kút. Nem csupán víz csobbant a mélyén, ahogy követ hajított bele, de gondosan ki volt kövezve és a környezete is rendben volt tartva. Kíváncsian nézett körbe, s mivel most is csupán a romos házak vették csupán körbe, leeresztette a vödröt a láncon a sötétbe. Kihúzni már nehezebb kihívásnak bizonyult, a szó teljes értelmében, hiszen nem voltak éppen erős karjai és bizony annyira neki kellett feküdnie végül, hogy mikor az felért, ki is borult a tér kőlapjain. Thana csalódottan állt talpra, s nézett le a kövek között eltűnő vízre, fájlalva az erőfeszítést melyet a felhozatalára áldozott. Ám sokat nem szomorkodhatott felette, ugyanis mozgást hallott maga mögűl, s mire megfordult volna máris erős kezek ragadták meg, majd vágták földhöz. A világ megdőlt, elhomályosult, végül eltűnt a stötétségben.
Nem álmodott és időérzet sem tudott választ adni arra, mennyi idő telhetett el mire ismét felnyíltak szemei, s akkor sem a fény volt az első dolog, melyet felfogott. Talán valamilyen kövön feküdt, ruha nem volt rajta, szája valamiféle ronggyal teletömve, csuklóin és bokái felett hideg vas, melyek olyan erősen húzták lefelé hogy rángatózási kísérlete is csupán enyhe mocorgásig jutott. Körülötte halk emberi duruzsolás, de mindössze csak felemelni sikerülte fejét, azt is csak annyira hogy megállapíthassa, egy pislákoló fáklyákkal világított fekete kőfalú helyiségben volt, előtte pedig valamiféle ötfejú lény szobra bámult rá mereven. Próbált megszólalni, de hála a rongynak mindössze tompa nyögésekre volt képes, tarkója és bal válla kissé sajogtak. Ám szinte végig sem gondolhatta, hajánál fogva megragadták, megrázták majd erőszakkal a kőhöz ütötték, de nem elég erősen hogy elveszítse eszméletét. Könnyek buggyantak elő, orrából pedig meleg szivárgott elő, enyhe vérzés csupán. Azonban ekkor valami hideg tárgyat érzett jobb vállánál, a következő pillanatban pedig szúró érzést, mely aztán sosem érzett fájdalommal szúrt belé. Csupán egy pillanatig tartott, mégis beleégett emlékezetébe, s nem kapván időt hogy rettegése és fájdalma alább hagyjon, valami most bal vállát szúrta meg ugyanolyan erővel. A morgás megszűnt, csak valami motoszkálást hallott, ahogy a fájdalomtól lassan próbált valami értelmet találni az elméjében örvénylő miértek között. Mégsem volt vége, ugyanis most tarkója alatt a nyakán érezte azt a hideg, éles tárgyat, ám mégis valahogy másképp. Ezúttal is szúró érzés követte, ám korántsem olyan erősre és mélyre sem, mint vállai esetében, azonban nem maradt abba, ő pedig most már hangtalanul várta mi fog következni. Aztán az érzés megindult lefelé, a gerince mentén, szúró és azt megelőzően kellemetlen viszketésre emlékeztető érzet kíséretében, alig egy pillanattal azután földöntúli fájdalom vájt bőrébe, most már ő is tudta hogy egy késsel vágták fel bőrét, szemei kiakadtak és úgy harapott a rongyba kíntól és megmagyarázhatatlan gyűlölettől fűtve, hogy még önmaga tapasztalatlansága is a vég közeledtét vélte sejteni. A penge egyre lejjebb haladt, egyre több fájdalmat okozva és egyre több fájdalmat ígérve még, mikor azonban lejjebb ért, a dohos teremben valami földöntúli üvöltés visszhangzott. Akkor érezte, hogy a kést hirtelen visszahúzódott és izgatott mormolás vette kezdetét láthatatlan társasága között. Ő pedig a kínok kínjai közepedde erőszakkal emelte fel fejét, s fájdalomtól elnyomott elméje valami különöset fogott fel, tekintete egy más, idegen tekintettel találkozott össze.
Mint fényben sziporkázó drágakövek izzottak a szörnyeteg szobor szemeiben, mintha őt nézte volna és olyan akarattal tartotta fent a kontatkust, melynek nem lehetett ellenállni, azonban volt benne egy különös erő, mely lassan minden fájdalmát csillapította, lelkét pedig megnyugvásra késztette. Most már tiszta elmével nézett vissza, saját akaratából és maga sem tudta honnan, de megértett mindent. Valamiféle áldozatnak szánták, megölni valamiféle istenség kedvéért ki emberi bőrt és szívet követelt, de tévedtek, mert egy olyan templomban kísérelték meg mely egy más istennek épült, ki most haragos volt. Egy istennő, egy anya, meggyilkolva és elfeledten, most mégis újra rápislantott az elevenek világára, mert szent helyét meggyalázták egy alantas istenség imádatával. És most, Thana tudta hogy Ő mit akart: szóljon a szívéből, hívja vissza száműzetéséből és ő is megsegíti!
- Tiamat, Tiamat illati etul! Tiamat, Tiamat ummum tamtu! Tiamat, Tiamat dabdu sunu ak! Tiamat, Tiamat eresu nabu ilat!
Mintha lángra kapott volna, tért vissza belé a fájtalom. Képtelen volt elviselni, soha életében nem szenvedett ennyire és nem tudta, hogy ilyen lehetséges, most azonban megismerte és még jobban rettegte, mi várhat a világban mindenkire. Feje visszaesett, teste elgyengült és megadta magát a kimerültségnek amit a kínok hoztak rá, mielőtt azonban még elsötétült a világ, vizet hallott. Nem egy folyót vagy patakot, esőt vagy hóvihart... nem, nem csepegett és nem is csobogott! Zúgott és üvöltött, sodort és rombolt, zengett a fülében mígnem minden hang elhalt és nem tudott többé magáról.

Úgy ébredt, mint ahogy legutóbb is: a hasán feküdt egy kőhöz bilincselve. Ám mégsem volt minden ugyanúgy. Ázott volt, sós illat terjengett a levegőben és ahogy megmozdult, láncai lehullottak tagjairól, s ráébredt hogy nem érzett fájtalmat. Ijedten ült fel és próbálta elérni háta közepét és nyakát, valóban nem volt sima, azonban gyógyult volt és egyáltalán nem fájt. Tűnődve nézett körbe, fáklyák ugyan már nem égtek de a tetőn egy beomlott résén most napfény szűrődött keresztül. Minden nedves volt, néhol pocsoják és földön heverő, mozdulatlan emberi alakok, a nagy szobornak azonban semmi nyoma. Szorongva kelt fel és húzódott közelebb az egyik testhez. Csuklyás barna köpenyt viselt, teljesen át volt ázva és bőre fehérebb mint aki túl sokat fürdött. Nyomban hátrahőkölt, az ember hideg volt és kétségtelenül halott. Nem akart tovább maradni, okosnak nevelték ugyan de még sosem látott igazi holttesteket, ha marad bizonyára szerencsétlenséget hoznak rá épp azután hogy megmenekült egyből. Egy rövid folyosó vezetett ki onnan, halványan derengett, ugyanis két forduló után már a fényes kijárat tátongott előtte. Kicsit fázva lépett ki a napvilágra, s rögtön meg is torpant hiszen aromos város terült szeme elé, azonban jóval a lába alatt volt, magasról nézett le. Rögtön megértette hogy annak a roppant épületnek a tetején állott, lépcső vezetett elá egy teraszos szintre, onnan pedig folytatódott a következőig, s így sorjában le egészen a város utcáinak szintjéig. Messzebb megpillantotta a teret ahol a kutat találta. Kicsit nagyok voltak a lépcsőfokok és bizonytalan is volt, de nagy sokára leért a városba és aztán már hamar visszatalált a térre, nedves talpáa csupa homok volt. Ott találta zsákját és szétszórva két szál ruhadarabját, úgy tűnt azok az emberek mindent itt hagytak, még a nővérétől kapott nyakláncot is... talán egyedül csak ő kellhetett nekik. Néhány pillanat múlva már vissza is öltözött, ismét megmártotta a vödröt a kútban, s ezúttal óvatosabban de nem kevesebb nehézséggel húzta fel a vizet. Ekkor vett először észre, hogy újján egy gyűrű volt, melynek ékköve egy furcsa kék szemhez hasonlított. Ami a vizet illeti, nem volt sós tehát iható és mindenképpen jobb a semminél, nem is beszélve arról hogy hidegebb saját maradékánál. Feltöltötte hát a bőrtömlőket és még egyszer felpillantott a házak fölé magasodó építményre, aztán tovább indult.
Elhagyta maga mögött a romos falakat, talpalt tovább a pusztaságban, s két napra rá délelőtt végleg eltűnt a város a láthatáron. Mintha víz zúgását vélte volna hallani, de követve azt nem talált semmit, egyszerűen ahogy közeledni próbált, úgy mintha a hangok forrása is tartotta volna a távolságot. Maga sem volt bizonyos miért, de abba az irányba folytatta útját, s néhány nap múlva egy igazi, élettel teli város falaihoz érkezett, s megkönnyebbülten sóhajtott. Így ment tovább még hónapokon keresztül, követve a rejtélyes ám visszaemlékezve lassan megsejtett útmutatást, mígnem egy alkonyatkor oly hatalmas várost pillantott meg a lenyugvó nap fényében, amekkorát egykor még elképzelni sem tudott volna.

Tárgy: Re: Thana Csüt. Júl. 18, 2013 3:48 pm

Üdv!
Nos, elolvastam a történetedet. Remek munka volt, nem is vitás. Kellemes olvasmányt nyújtott és nem volt benne különösebben hiba sem, mindössze egy-két helyen vettem észre elgépelést, de annyi még bőségesen belefér. Az, hogy Lilith-tel közösen írtatok előtörténetet, illetve, hogy szerepeltettétek egymást az külön öröm volt, szóval ezért óriási piros pont. Szóval nem is szaporítom tovább a szót, hiszen biztosan várod már a játékot, szóval előtörténeted a legnagyobb örömmel ELFOGADOM! A képességet egy hangyányit módosítanom kellett, de inkább csak formalitás miatt, sem mint tartalmi okból.

Kezdő felszerelések:
- Inu Tamtu
- Bőrtömlő (Ára: 80 érme)

Képesség:
Név: Emberek Vére
Ár: 0 (Kezdő mágia)
Leírás: "Alka Kingu, nisme! Rabi tiddlu namlugallu! Negeltu, Kingu! Negeltu ma mahasu ina adaru! Negeltu ma lu sunu idu ebih ul!"
Hatás: Csak embereken alkalmazható. Szint*1 percig elűzi másokból az olyan akadályozó érzelmeket, mint a félelem, bánat és elborzadás. Ez nem irányítás, hanem például nehéz szituációkban segít könnyebben, negatív érzelmek befolyásától független gondolkozni és döntést hozni. Önmagára nem alkalmazható, mivel az ige másokra (de többes számban) referál. Kezdetben legfeljebb két emberre lehet alkalmazni, valamint minden további szinten eggyel több ember vonható a hatása alá.
Lehetséges kaszt: mágus
Elérhetőség: egyedi

Név: Gyógyítás
Ár: 180

Név: Narghal bűbáj
Ár: 500

Kezdőtőke: 40 érme (Az event miatt.)

Kezdő értékek:
TP: 5
Erő: 6
Gyorsaság: 5
Kitartás: 7

Most már csak az adatlapod kell elkészítened és már meg is kezdheted a játékot. Jó szórakozást kívánok!

» Thana